Hazánkban 2,5 millió családi ház van, ám csak 5-10%-uk korszerű energetikailag. Ez a néhány százalék javarészt azokból az ingatlanokból tevődik össze, melyek már a mai kor követelményei alapján épültek vagy teljeskörű felújításon estek át. Az épületek 5-8%-a már inkább bontásra érett, mint felújításra, vagyis ezek a házak lakhatatlan állapotban vannak. A magyarországi családi házak megközelítőleg 15%-a már átesett valamilyen energetikai felújításon, azonban több mint 60%-ukra igen jelentős korszerűsítés vár még – derül ki a Knauf Insulation egyik felméréséből.
Miért fontos a korszerűsítés?
Két jelentős oka is van annak, hogy miért érdemes hangsúlyt fektetni otthonunk korszerűsítésére. Az egyik indok a pénztárcánkat kíméli, a másik pedig a bolygónk energiaraktárát. Ezek után már nem nehéz kitalálni: pénzt spórolhatunk magunknak és jót tehetünk a Földnek. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mégis hogyan lesz az energetikai korszerűsítés pénztárcabarát, hiszen rengeteg pénzbe kerül már eleve a beruházás is?
Kezdjük azzal, hogy egy családi ház életében mindig hosszútávban, vagyis években kell gondolkodni. Ha a korszerűsítés a téma, akkor az első kérdés, hogy egy adott befektetés megtérül-e, és ha igen, akkor mennyi idő alatt? Például sok embernél a nyílászárók cseréje és a ház külső/belső szigetelése jelenti a legnagyobb problémát, hiszen ezek együttesen valóban elég sok pénzt felemésztenek. De éveket tekintve érdemes megcsinálni, mert így később kevesebbet kell majd fűtened, hiszen nem fog elszivárogni a házadból a meleg. Így ér körbe a történet, hogy kevesebb fűtésből ugyanolyan meleg lesz, és ennek a bolygónk is örül.
Itt jön képbe az elektromos fűtés
Ahogy arról már korábban írtam, vannak bizonyos helyzetek, amikor nem érdemes elektromosra cserélni a teljes fűtésrendszered, és vannak olyan helyzetek is, amikor kifejezetten ajánlott. Erről ITT olvashatsz részletesebben. Ha például egy jól szigetelt és megfelelő nyílászárókkal rendelkező házad van, akkor jó szívvel javasolnám az elektromos fűtést. Míg az ellenkező esetben inkább azt tanácsolnám, hogy a korszerűsítés a szigetelésnél kezdődjön, utána jöjjön csak a fűtésrendszer. Hiszen teljesen mindegy, hogy árammal vagy gázzal állítod-e elő a meleget, ha azzal aztán az utcát fűtöd. Nem?
Persze addig is vásárolhatsz kiegészítő fűtésként elektromos fűtőpanelt, infrasugárzót vagy infrapanelt. Ezeket később máshol is használhatod (nyaraló, terasz, iroda, stb.), nincsenek helyhez kötve, vagyis nem lesznek feleslegesek akkor sem, ha már készen van az új fűtésrendszered.
Miért pont az elektromos fűtés?
Azért, mert az elektromos fűtés egy olyan megoldás, ami pontosan a fent említett két elvárást ötvözi: gazdaságos és környezetbarát. Ha építkezel vagy felújítasz, akkor például SJXFJ fűtőkábelek segítségével hőtárolós padlófűtést csináltathatsz magadnak, amely egyenletesen árasztja magából a kellemes meleget. Azért hőtárolós, mert a kábelek egy kb.10 cm vastag betonréteget fűtenek át a lábad alatt, ami még azután is meleg lesz majdnem egy teljes napig, hogy lekapcsoltad a fűtést. Ezzel például spórolhatsz, ahogy azzal is, ha vezérelt – korábban éjszakainak hívott – árammal oldod meg a fűtést, hiszen így olcsóbban juthatsz hozzá a villamos energiához. Arról nem is beszélve, hogy gázzal történő fűtés esetén számolnod kell a gázterv, a kémény kialakítás és a kazánház árával is. Elektromos fűtés esetén ezek egyáltalán nem léteznek, és nem ez az egyetlen jó tulajdonsága, hanem az is, hogy
- nem foglal helyet, és nem éktelenkednek csúnya radiátorok az otthonodban,
- örök életedre működni fog, hiszen nincsenek benne kopóalkatrészek,
- elköszönhetsz a kéménybélelés, kéményfelújítás díjaitól, ahogy a hőszivattyúk javíttatásával és a rendszer légmentesítésével sem kell többé foglalkoznod.
Ha pedig infranapellel fűtesz, akkor azzal még ennyi dolgod sincs. Néhány csavarral felfogatod a plafonra vagy a falra, bedugod egy aljzatba, és a bekapcsolást követően néhány perccel már árasztja is magából a kellemes meleget. Még több tudnivaló az infrapanel fűtésről ITT. Ráadásul ha elektromos fűtésben gondolkodsz, akkor már napelemben is érdemes, hiszen ha a napfény biztosítja a fűtéshez szükséges energiát, akkor rövid idő alatt lehet 0Ft-os villanyszámlád. Ennél pedig talán semmi sem gazdaságosabb a világon.
Felújítás vagy újépítés?
A Knauf Insulation szakemberei szerint a családi házak energetikai korszerűsítése és felújítása az ágazatban tapasztalható súlyos munkaerő- és szakemberhiány miatt sokkal inkább reális cél lehet az ingatlantulajdonosok körében, mint egy új ház építése. A homlokzati szigetelés szakszerű kialakításával a fűtés számla átlagosan 35%-kal csökkenthető, a befektetés ára akár 8-10 év alatt megtérülhet. A tetőtér szarufák közötti és alatti hőszigetelése, a padlásfödém leterítése üveggyapot táblákkal vagy tekercsekkel a legegyszerűbb, legköltséghatékonyabb. Ez akár házilag is kivitelezhető energiatakarékossági beruházás, kifejezetten gyors megtérülési idővel.
„Az energia megtakarítást célzó felújításoknál komplex rendszerben és hosszú távon kell gondolkodni. Egy megfelelően megtervezett és jó sorrendben elvégzett energetikai felújítást a nyílászárók cseréjével érdemes kezdeni. Ezt követi a hőszigetelés kialakítása, a fűtéskorszerűsítést pedig célszerű a hőszigetelés megléte és nyílászáró csere után megtervezni és kivitelezni” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója.