Az infrafűtésre sokan újdonságként tekintenek, pedig már a nyolcvanas évek óta használjuk, és a jó híre azóta is csak terjed. Ennek oka, hogy egyszerűen beépíthető, sőt, akár magunkkal is vihetjük ha új helyre költözünk, ez pedig a többi fűtési megoldásról kevésbé mondható el. Persze az évtizedek alatt rengeteget fejlődött és modernizálódott, ennek történetéről ITT olvashatsz bővebben. Ebben a cikkben pedig most arra fogok kitérni, hogy miért érdemes mennyezeti infrapanel alkalmazását választani.
Hogyan működik az infrafűtés és milyen típusai vannak?
Az infrapanel felhasználói nyelvre fordítva egy lap alakú fűtőtest, amely egy kerámiaszemcsés fűtőlapból, egyszeres vagy többszörös szigetelőrétegből, és egy keretből áll. A fűtőlap egy elektromos vezető és egy szigetelő rétegből tevődik össze. Ez a lap elektromos áram hatására felmelegszik, ennek következtében pedig működésbe lép az infrapanel fűtőteljesítménye. Ekkor (vagyis a bekapcsolástól számított néhány perc elteltével) kezdi el kibocsátani magából a hőt. És innentől már élvezhetjük a környezetében lévő kellemes meleget.
Az infrapanelek az elektromos energiát alakítják át hővé. Működés közben 7-10 µm közötti hosszúhullámú infravörös sugarakat (infrasugárzás) bocsátanak ki. Ezek csaknem azonosak a Nap által kibocsátott infrasugárzási tartománnyal. Nem véletlenül mondják, hogy egy infrapanel alatt ülni olyan, mintha napoznánk. De ez persze csak az érzetek szintjén igaz.
Fontos tudni, hogy az infrafűtések az infravörös jellegből kifolyólag nem a levegőt melegítik, hanem a sugárzás útjába kerülő tárgyakat, élőlényeket. Ez azért sarkalatos pontja a témának, mert rengeteg energiát spórolhatunk azáltal, hogy nem kell egy egész helyiséget kifűteni annak érdekében, hogy komfortosan érezzük magunkat. Ez pedig azt is eredményezi, hogy kisebb hőveszteség alakul ki az ablakon és a falakon keresztül.
Infrapanel mennyezetre vagy falra?
Az infrapanelek világában két típust különböztetünk meg. Vannak a falra és mennyezetre szerelhető típusok, de olyanok is akadnak, amelyek mindkét rögzítési módra alkalmasak. Ha nem tudod eldönteni, hogy esetedben az infrafűtés falra vagy mennyezetre lenne-e jobb választás, akkor az alábbi kérdések mentén vizsgálódj.
Fő fűtésnek vagy kiegészítő fűtésnek szeretnéd-e használni az infrapanelt?
Sokan például már egy meglévő fűtésrendszer mellé gondolkodnak infrafűtésben. Gyakori eset, hogy a fürdőszobába vagy a gyerekszobába szeretnének némi plusz fűtést. De rájöttek arra, hogy emiatt gazdaságtalan a lakás teljes egészében magasabb fokozatra kapcsolni a fűtést. Ehelyett célszerűbb inkább az érintett területekre beszerezni egy kis kiegészítést.
Irodákba és műhelyekbe is gyakran használják az infrafűtéseket kiegészítő fűtésként, hiszen ezeket a helyiségeket a legtöbben csak bérlik. Vagyis nem szívesen fektetnek pénzt olyan megoldásba, amit az élet egy pontján esetleg ott kell hagyni. Az infrafűtést ezért is szeretik sokan, mert nem kell semmit megbontani a lakásban ahhoz, hogy beszerelésre kerüljön. Elég csupán rögzíteni a kívánt helyre (a dobozában lévő csavarokkal és sínnel), bedugni az aljzatba, és már használható is.
Ha a fenti esetek valamelyikébe tartozol, akkor nagy valószínűséggel oldalfalra rögzíthető infrapanelra van szükséged. Hiszen csak egy bizonyos területen van igény a komfortérzet növelésére.
Ha fő fűtésként szeretnéd alkalmazni…
Akkor érdemesebb a mennyezeti infrapanel fűtés mellé rakni a voksodat. Ez az elhelyezés ugyanis lehetővé teszi a hő egyenletes eloszlását, vagyis semmi nem kerül az útjába, ami “felfogná” a sugárzó hőt. Oldalfalra helyezett infra fűtőpanel esetén például számolni kell azzal, hogy a hő útjába kerülő kanapé vagy egyéb bútor csökkenti a hatékonyságát. Persze a fal egy magasabb pontjára is rögzíthető a panel, ám a mennyezet kellő távolságot biztosít ahhoz, hogy a szoba távolabbi pontjaiba is elérjen a hő.
Azt viszont fontos tudni, hogy ezen paraméterek alapján még nem pontosan eldönthető, hogy melyik infrafűtési típusra van szükséged. Ahhoz, hogy a fűtőpanel megfeleljen a kívánt célra, alapos tervezői munkára van szükség. Fel kell mérni, hogy mekkora helyiségek fűtéséről van szó – négyzetméter és belmagasság szempontjából is. Ez alapján pedig már megállapítható, hogy mekkora teljesítményű mennyezeti infrapanel beszerzésére – és hány darabra – van szükség. Ennek kiszámításához szakértői kalkulációra van szükség, és ezt semmiképp sem szabad kihagyni, mert ebből következhetnek azok a csalódások, amik rossz fényben tüntethetik fel az infra fűtőpaneleket.
Nem ritka például, hogy a felhasználó utánajárás nélkül vásárol meg egy – szerinte alkalmasnak tűnő – darabot, majd hazamegy, beüzemeli, és szomorúan szembesül azzal, hogy továbbra is hideg van. Ezután persze a mennyezeti infrapanel kerül méltatlanul rossz helyzetbe, pedig valójában az volt a gond, hogy egy másik teljesítményre, netán több darabra, vagy gazdaságosabb elhelyezésre lett volna szükség. A gazdaságos elhelyezés azt jelenti, hogy kellő távolságban helyezzük el a paneleket annak érdekében, hogy mindenhova elegendő hő jusson – se több, se kevesebb, mint amennyi kell. Nyilván, az ilyen rossz tapasztalatok kereskedői szempontból is aggályosak, hiszen egy felelős szakember nem ad csak úgy oda senkinek egy panelt – legalábbis én biztosan nem.
Mennyezeti infrapanel, mint fő fűtés vs egyéb fűtési módok
- További előnye más fűtési módokkal szemben, hogy akár helyiségenként, pontosan szabályozható, előre – akár távolról is – programozható, az adott tér funkcióinak, és a felhasználó igényeinek leginkább megfelelő a hőmérséklet.
- Zajtalan üzemeltetésű, egyszerűen, akár telefonon át is kezelhető, nem igényel felügyeletet és karbantartást, nincs égéstermék, ezáltal gázmérgezés veszélye sem áll fenn.
- A hő egyenletesen, alulról felfele oszlik el, minimális különbséggel. Így, egy átlagos belmagasságú lakótérben a mennyezeten mért hőmérséklet, CSAK 1,5-2 °C-kal magasabb, mint az aljzaton. A hagyományos fűtéseknél ez 6-8 °C is lehet.
- A falak és berendezési tárgyak hőmérséklete mindig magasabb, mint a levegő hőmérséklete, ezért azokon a párakicsapódási jelenség nem alakul ki. Így a penésznek esélye sem marad!
Ha más információk is érdekelnek az infrapanelekkel kapcsolatban, akkor kattint ide…
Mennyit fogyaszt az infrapanel, mennyi lesz a fűtésszámlám?
Az a kérdés, hogy az infrapanel mennyit fogyaszt, érthetően sok embert foglalkoztat, a válasz viszont nagyon szubjektív. Sok minden befolyásolja az elektromos fűtőpanel fogyasztását, például az időjárás, vagy, hogy miből épült a ház. Továbbá valakinek 25°C ad komfortérzetet, de valakinek a 18°C is elég. Illetve az is befolyásolhatja a fogyasztást, hogy milyen termosztátot választunk a fűtés mellé. Tehát a fogyasztás átlagos kiszámításához is érdemes szakértői segítséget kérni.
Van viszont egy olyan megoldás, ami minden esetben jelentősen csökkentheti – vagy akár 0-ra redukálhatja a fűtési költséget -, ez pedig a napelem rendszer kiépítése. Hiszen ha napelemmel termeljük meg a fűtési áram egy részét – vagy egészét -, akkor azt az energiát már nem kell mástól megvennünk. Erre sokan azt mondják, hogy a napelem rendszer kialakítása drága. De egyrészt ma már állami támogatást is kérhetünk erre a célra, másrészt pedig erre hosszútávú befektetésként kell tekinteni, aminek valóban években mérhető a megtérülése. Ám ha mondjuk egy családi házat tervezünk, napelem rendszerrel és infrafűtéssel, ahol 20-30 vagy akár több évet is élünk, akkor mindenképpen megtérülő beruházás. Arról nem is beszélve, hogy a nyugdíjas évekre nem árt időben felkészülni, a fűtésszámla pedig egy olyan költség, ami életünk végéig elkísér mindannyiunkat.
Gyakori kérdések az infra mennyezetfűtéssel kapcsolatban
Nem tud a fejemre esni a panel?
Az infrafűtő panelekhez a gyártó rögzítő elemeket is biztosít, melyekkel az infrapanel felszerelése mennyezetre abszolút biztonságos. Persze fontos azt is vizsgálni, hogy a mennyezet alkalmas-e az infrapanel megtartására. Tehát ebben a kérdésben is szakértői véleményt kell kérni, hiszen ebben az esetben nem történhet semmi baj.
Ki tud gyulladni a panel, vagy a közelében lévő bútorok?
Az infrapanelekbe gyárilag beépített hőszabályzó van, ami nem engedi, hogy 80-90 foknál magasabb hőmérsékletre melegedjenek. Vagyis semmi esély nincs arra, hogy kigyulladjon. Ugyanebből kifolyólag a hatósugarában lévő bútorokban sem tesz kárt.
Nem káros az egészségre?
A mennyezeti infrafűtés azon kevés fűtési módok közé tartozik, amelyek nem keringetik a levegőben a szálló port, amely felső légúti betegségekben szenvedőknek és allergiásoknak is kedvező. Az infrasugárzásnak pedig nincs ismert negatív hatása az emberi szervezetre, nem káros az egészségre.
Hány év garancia jár a mennyezeti infrapanelekre?
A mennyezeti infrapanelekre 10 év garanciát vállalunk.
Mi a konklúzió?
A fenti szempontokat alaposan átrágva talán számodra is egyértelművé vált, hogy az elektromos fűtés egyáltalán nem az ördögtől való, és sokan csak azért idegenkednek tőle, mert nem ismerik, illetve azért, mert sok fél információt, pontatlan állítást hallanak róla. Több, mint 20 éves elektromos fűtési területen szerzett tapasztalatommal úgy gondolom, a megfelelő igényfelméréseket követően mindenki megtalálhatja az elképzeléseinek megfelelő elektromos fűtési módot – ami akár a padlófűtés is lehet. Amennyiben kérdésed merülne fel ezzel kapcsolatban, vagy csak szeretnél egy-egy konkrét termékről részletesebb tájékoztatást kapni, netán szeretnéd közelebbről is megvizsgálni a fűtőkábeleket, a padló alatti rétegrendeket, és egyéb fontos tényezőket, akkor keress minket bizalommal
- személyesen is a XIII. kerület, Teve utca 9/b szám alatt minden hétköznap 8 – 17 óra között
- telefonon a budapesti központi számunkon: + 36 (1) 613 9119,
- a jászberényi központi számunkon: +36 (57) 500 190
- e-mailben a czinege@czinege.hu címen