Manapság már nem csupán álom egy olyan otthon, ahol nem éktelenkednek fűtőtestek vagy légkondicionáló berendezések a lakótérben. Az első padlófűtési módok (vizes) megjelenése óta mindez egyre gazdaságosabban megvalósítható. Sokaknál központi kérdés – érthetően -, hogy hogyan helyezzék el a bútorokat az új lakásban/házban. Így nem csoda, ha ezt a fűtési módot preferálják, hiszen itt nem kell kerülgetni a nagy, csúnya fűtőtesteket.
A felületfűtésben rejlő lehetőségeket már az ókori Rómában is ismerték. Ám a mostani kor egyik leginkább térhódító fűtési módja a hidegburkolatok melegítése, ami végtelenül komfortossá tudja tenni az otthonunkat. Jobban belegondolva, hány család életét nehezíti meg az, hogy noha az egyes szobákban meleg van, a járólap/parketta továbbra is hideg. Rossz érzés kibújni az ágyból, felállni a kanapéról, vagy leülni az étkezőbe ebédelni. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekekkel folyton vitatkozni kell, hogy húzzanak zoknit, papucsot.
Ha ez így van, akkor miért nincs mindenkinek padlófűtése?
Ennek két oka van. Az egyik, hogy sokan még mindig azt hiszik, hogy lábvizesedés / lábdagadás okozója lehet (a másik okra később visszatérek). Ez egy régről fennmaradt közhiedelem, ami a mai modern (például elektromos) padlófűtésekre nem jellemző. Persze nem teljesen közhiedelem, mert vannak, akik “helytelenül”/ túl magas hőmérsékletű vízzel használják a hagyományos rendszerüket. Ez úgy néz ki, hogy reggel, indulás előtt, alacsonyabb hőmérsékletre állítják a termosztátot, aztán amikor hazaérnek, akkor meg feltekerik, hogy azonnal meleg legyen. Ez a radiátoros fűtéseknél működik, de a padlófűtéseknél a tehetetlenség miatt nem megy. Ennek egészségügyi kockázata is van, mert a lábnál, helyileg jelentkező hő megzavarhatja a nyirokkeringést, ezzel akár lábdagadást okozva. A lábvizesedés, lábdagadás nem játék, ezért ezt mindenképpen érdemes elkerülni. Ám a ma épülő házaknál olyan kis hőveszteség lehetséges, hogy a levegő és a padló hőmérséklete szinte megegyezik, ami nem okoz semmilyen vélt egészségügyi problémát, valamint egy 24 fokos felület nem lebegteti a port.
A másik ok, amire ígértem, hogy visszatérek pedig az, hogy a hagyományos padlófűtés helyett sokan már inkább egy sokkal korszerűbb megoldást, az elektromos hőtárolós padlófűtést választják.
Miben különbözik egymástól a kettő?
Az elektromos, hőtárolós padlófűtés eltér a vizes padlófűtéstől, ráadásul nem is kevés dologban. Elektromos padlófűtésnél ugyanis nem vízcsövek futnak a lábunk alatt, hanem elektromos SJXFJ fűtőkábelek. Olyan biztonságos és megbízható fűtőkábelek, amelyekkel kültéri és beltéri fűtések is megvalósíthatók. Nem gerjesztenek elektroszmogot a megfelelő árnyékolás miatt, valamint parketta alá is betervezhetők, ha megfelelően kezelt parkettát választasz. Óriási előnyei vannak a hagyományos padlófűtéssel szemben például:
- Egyre többet hallani a vízerekről, amelyek káros hatással vannak a mindennapi közérzetre. A lefektetett vízcsövekkel ezek számát csak fokozzuk, míg a fűtőkábelekkel nem.
- A gázfűtéssel az a gond, hogy sohasem tudhatjuk, éppen milyen hatásfokú a gázcsőben érkező anyag. Vagyis valami olyasmiért fizetünk, amely bizonytalan fűtőértékkel rendelkezik. Ellenben ez az elektromos áramnál ez semmiképpen nem fordulhat elő. A villamos mérőnél mért energiamennyiség 99%-ban hasznosul a házban. Az áram, az áram…
- Gázfűtés esetében a kéményen veszteséggént eltávozó hőenergiával is számolni kell, valamint a csövekben áramló víz, a kazántól távolodva egyre hidegebb lesz, így jóval több energiát használ el ugyanannyi hő előállításához, mint amennyire ténylegesen szükség van. Azonban az elektromos padlófűtésnél mindezek a veszteségek nem lépnek fel. Pontosan annyi energiát fektet a fűtésbe, amit a mérőóra mutat, és a fűtőkábel teljes hosszában egyenletes hőt termel, nincsenek felesleges veszteségek…
- A fűtésre használt kábel a lakásban az egyetlen használatos elektromos vezeték, amely a köpenyében található árnyokolás miatt nem juttat eletroszmogot az otthonod légterébe…
- A fűtőszőnyeg biztonságtechnikája megfelel a VDE német és a MEEI magyar Ellenőrző Intézetek előírásainak.
Többet akarsz tudni az elektromos fűtésekről?
Kérlek iratkozz fel tanulmánysorozatunkra, és azonnal aktuális információk birtokába kerülsz!
Hogyan képzeljem el?
Földszinti telepítés esetén a rétegrendekbe hőszigetelés kerül, melyre egy 10 cm vastag betonréteget teszünk, és abba fektetjük bele a fűtőkábelt. Ez a betonréteg adja a fűtés hőtárolós jellegét. Ennek köszönhetően ha mondjuk áramszünet lenne a házadbanban, akkor a felmelegedett betonréteg még közel 24 órán át biztosítaná a szükséges meleget. A betonréteg egyenletesen bocsátja ki magából a szükséges hőt – ami sosem haladja meg a tartózkodási zónában elérhető maximális hőmérsékletet, azaz a 24-26°C-ot -, vagyis nem káros az egészségre.. A másik dolog, ami miatt nem alakul ki lábvizesedés, lábdagadás, az a gondos szigetelés, melynek köszönhetően a hő semerre nem tud szökni, kizárólag a lakótér felé, vagyis nem keletkeznek jelentős hőkülönbségek, amik elősegítik a lábdagadás, lábvizesedés kialakulásának esélyét.
Vannak még kérdéseid?
Lépj be privát Facebook-csoportunkba, ahol hiteles forrásból származó cikkeket, blogbejegyzéseket olvashatsz az elektromos fűtésekről, de emellett szívesen állunk rendelkezésedre telefonon vagy e-mailben is. Ha szeretnéd kipróbálni termékeinket, látogass el bemutatótermünkbe, ahol működés közben figyelheted meg az egyes elektromos fűtési típusokat. Szeretnél ajánlatot kérni, de nem tudod, melyik elektromos fűtési mód lenne számodra a legjobb megoldás? Ebben is segítünk. A koronavírus-járvány idején is rendelkezésedre állunk, ám kizárólag a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett.
Forrás: VGF