Immáron elmondhatjuk azt is, hogy nem csak az 1-es villamos vápáiban találhatóak meg a fűtőkábeleink Budapesten! Hiszen már a Szépművészeti Múzeum vápáit is beszőhettük velük! A feladatunk az volt, hogy a múzeum esőgyűjtő és elvezető rendszereinek a felújítási munkák alatt sérült részeit kicseréljük.
Ez volt a probléma
Gyakran előfordul, hogy a tél folyamán többször is megfagy a tetőről leolvadt víz a csatornákban. A jég megrongálja a csatornát/vápát, a lehulló jégdarabok súlyos károkat, baleseteket okozhatnak.
A vápákban, csatornákban az is kellemetlenséget okoz, ha a jég miatt nem tud elfolyni a megolvadt víz. Ez átnedvesítheti a falakat, és dühítő beázások keletkeznek. A padlástéri elektromos csövek mellett eljutva a villamos szekrénybe, okozott már tüzet is. Egyértelmű volt, hogy itt a vápafűtés kiépítése lesz a megoldás.
Forrás: Wikipédia
Vápafűtés a Szépművészeti Múzeumban
Az általunk forgalmazott fűtési rendszer megvéd ezektől a károktól.
Az egyik fűtendő terület a Román csarnok feletti rész, ami az épület Dózsa György úti felén található, illetve a középső fogadó csarnok feletti tetőnél lévő vápa-fűtése is feladatunk volt. A vápák “U” alakzatban helyezkednek el.
A cégünk által végzett kivitelezés alkalmával 2 db 40 cm széles és 1 db 60 cm széles vápát kellett fűtőkábellel ellátni. A cél az volt, hogy a fagyos és jeges napokon se terhelje súly a tetőszerkezetet, és így megfelelő legyen a csapadékvíz elvezetés is.
Szélesebb vápába egymással párhuzamosan több fűtőszálat kell behelyezni, és azokat párhuzamosan kell összekapcsolni. Nagyon fontos, hogy kültéren csak UV-álló fűtőkábel és hidegvezeték helyezhető el.
Itt a fűtőkábeleket 10 cm távolságra helyeztük el, hogy a szükséges teljesítmény kialakuljon. A lefolyókba csak 1,5 m mélyen engedtük a kábeleket, mert a csövek a továbbiakban épületen belül futnak, így a további elfagyás lehetősége elenyésző. Ha nem épületen belül futnának a csövek, akkor végig kell vezetni a kábelt a vízszintes csatornarészen és a fagyhatárig belógatni minden lefolyócsőbe.
A csatornákban és a lefolyó csövekben elhelyezett fűtőkábeleket egy nedvesség- és egy hőérzékelő segítségével szabályozó berendezés kapcsolja be-és ki. Csak akkor üzemel a fűtés, ha csapadék van a felületen, és +5°C alatt van a külső hőmérséklet. Bekapcsolás után a fűtés megolvasztja a havat, jeget, és ,amikor lefolyik a csatornából a víz, kikapcsol a vezérlés.
Ott vagyunk a Parlamentben is!
Azon kevesek közé tartozom, akik sétáltak a parlamentünk tetején. Ez pedig azért érdekes, mert amivel ott szembesültem, az szorosan kapcsolódik az esőcsatornafűtés (csatornafűtés) és vápafűtés témájához. A nagy kupolákat komoly fa szerkezetből építették, amelynek a tűzvédelméről száraz tüzivíz csőrendszer gondoskodott. (A történet több, mint 10 éves.) Felmerült, hogy nedves rendszerré alakítsák át, de ekkor a csőrendszert fűteni kellene elfagyás ellen, mert a kupolában télen dühöngenek a mínuszok. Ezen bejárás alatt lettem figyelmes a szépen díszített oromfalak mögötti vápákra, és a jól látható fagykárokra. Az ok teljesen nyilvánvaló volt: a meredek tetőről a hó nekicsúszik a függőleges falaknak, nappal olvadozik, éjjel megfagy. Olvass tovább itt…
Ha pedig tervezőként/ kivitelezőként szeretnél több szakmai információhoz jutni, akkor ismerd meg a tervezőknek íródott elektromos fűtés a jövő megoldása könyvem 3-ik kiadását, ami már figyelembe veszi a rezsicsökkentés legújabb módosításit is! Kattints ide!
Vannak még kérdéseid?
Lépj be privát Facebook-csoportunkba, ahol hiteles forrásból származó cikkeket, blogbejegyzéseket olvashatsz az elektromos fűtésekről, de emellett szívesen állunk rendelkezésedre telefonon vagy e-mailben is. Ha szeretnéd kipróbálni termékeinket, látogass el bemutatótermünkbe, ahol működés közben figyelheted meg az egyes elektromos fűtési típusokat. Szeretnél ajánlatot kérni, de nem tudod, melyik elektromos fűtési mód lenne számodra a legjobb megoldás? Ebben is segítünk.
Többet akarsz tudni az elektromos fűtésekről?
Kérlek iratkozz fel tanulmánysorozatunkra, és azonnal aktuális információk birtokába kerülsz!