Mint ahogy azt egyre több helyen olvashatjuk, a napelemes technológiák térhódítása töretlen, sőt egyre nagyobb sikerre tesznek szert. Nem csoda, hiszen napelemek alkalmazásával olyan “ingyen” energiaforráshoz jutathunk, amelyért nem kell kizsigerelnünk a Földet. Ez pedig manapság már egy igen fontos szempont. Egyre több országban jelennek meg olyan bicikliutak, melyek burkolata alá napelemeket helyeznek el. Az így keletkezett energiát pedig esti közvilágításra használják fel. Sőt, már forgalomba kerültek olyan villanykompok is, amelyek kizárólag elektromos árammal működnek. Sőt, a szakértők reményei szerint a napelemes autó is hamarosan bekerül a közlekedési véráramba. Ezeknek hála zaj-, és környezetszennyezés nélkül lehet utazni.
Újabb napelemes autó tesztelésén dolgozik a Toyota!
Szinte folyamatosan érkeznek újabb és újabb elektromos autók, ám az eddig megjelent példányokon még bőven van mit csiszolni hatótáv tekintetében. Erre próbált megoldást találni a Toyota azzal, hogy teszt jelleggel 860 Watt névleges összkapacitású napelemekkel borítottak be egy Priust. Bár nem ez az első napelemes autó, ám az mindenképpen újdonság, hogy a most létrehozott modell menet közben is képes tölteni magát – írta meg a popularmechanics.com
Ez annak köszönhető, hogy – egyelőre – háttérbe szorították a külső megjelenést, és az esztétikum helyett inkább a hatékonyságra összpontosítottak. Így a csomagtérfedélre, a tetőre és a gépháztetőre is került jó néhány napelem. Persze az egyértelmű, hogy egy olyan napelemes autó nem forgalomba helyezhető, amelynek a csomagtérfedelén nem lehet kilátni. De most nem ez volt a fő csapásvonal. A fáradozásaik pedig nem voltak feleslegesek. A tesztek szerint a Prius nagyjából 50 kilométer utat tud megtenni, kizárólag a napelemek által termelt energia felhasználásával. Ezzel szemben az a modell, amelynek csak a tetején volt napelem, mindössze 5 kilométert tudott hozzátenni az össz távolsághoz.
Te is töltheted otthon az elektromos autódat!
Ha elektromos autót használsz, biztosan sokszor megtapasztaltad, hogy milyen kevés az erre alkalmas töltőállomás. Ennek következtében pedig milyen sok időt kell várnod. Ezért valószínűleg a te fejedben is megfordult már, hogy milyen szuper lenne, ha otthonról tudnád tölteni az autódat. Ehhez azonban olyan elektromos hálózat kiépítésére lenne szükség, ami egy átlag háztartásban nem áll senki rendelkezésére. Kivéve akkor, ha a fűtésrendszer is elektromos.
A hozzáértő emberek szerint az elektromos autók elterjedésével a jövő az otthonunkban való töltés felé fogja venni az irányt. Éppen ezért, ha te is szeretnél átállni erre a megoldásra – és mindezt úgy, hogy nem kell kifizetned a gatyádat is a szolgáltatónak -, akkor érdemes napelemrendszert kiépíteni az otthonodban.
Erre sokan azt válaszolják, hogy “De a napelemrendszer marha drága!” Én pedig erre azt szoktam válaszolni, hogy mihez képest? Hiszen egy családi házat általában nem néhány évre veszünk, hanem hosszú évtizedekre, netán életünk végéig. Ebből kiindulva a napelemrendszer 8-10 éves megtérülési ideje elenyésző – pláne, ha összeszámolod, hogy ezt az időszakot követően mennyi pénzt spórol meg neked a következő évtizedekben. És akkor még arról egy szót sem ejtettünk, hogy mennyivel kíméletesebb a bolygónkkal szemben egy olyan elektromos autó, melynek a töltését napelem által előállított energiával oldasz meg.
Érdekel, hogyan lehet okosan felhasználni a villamos energiát?
Nem te vagy az egyetlen, aki szívesen olvasgat napelemes autó, elektromos komp vagy elektromos fűtés témájában. Ezért írtam meg Az elektromos fűtés a jövő megoldása! című könyvemet. Igyekeztem olyan témákat feszegetni, melyek kapcsán sok ellentmondásos álláspont kering a köztudatban. Ha te is szeretnél tisztábban látni, kattints ide, és olvasd el a tartalomjegyzéket. Ha pedig már eldöntötted, hogy elolvasnád a könyvet, akkor itt megvásárolhatod!
Kövess minket Facebookon!
Az alábbi linkre kattintva beléphetsz privát Facebook csoportunkba, melyben friss, aktuális és hiteles híreket olvashatsz – illetve válaszokat kaphatsz a kérdéseidre is.
Nyitókép: Toyota